Búvárúszó-vb: A szövetség elnöke négy magyar érmet remél

A sportág egyik legnagyobb világversenyének megszervezésére készül a Magyar Búvár Szakszövetség. Július 30-án kezdődik és augusztus 6-ig tart a 16. uszonyos- és búvárúszó világbajnokság, amelyen 29 ország több mint 300 versenyzője vesz részt.

uszonyosz_uszas.JPGDr. Nyíri Iván, a magyar szövetség elnöke szerint jó ütemben haladnak az előkészületek. „Szerdán a szervezőkkel és az önkéntesekkel főpróba volt Hódmezővásárhelyen, a cél az, hogy a világbajnokságra érkezők semmiben se szenvedjenek hiányt. Remélhetőleg válogatottunk is jól szerepel majd a sportág idei legnagyobb versenyén. Több világbajnokunk és világcsúcstartónk van, így úgy gondolom, hogy négy magyar érem megszerzése reális cél lehet” – mondta a sportvezető, aki a Búvár Világszövetség (CMAS) alelnöke is egyben.
A hódmezővásárhelyi világbajnokságon a magyar színeket huszonnégy versenyző képviseli majd.

Az idei vb-t eredetileg a Kolumbiában bonyolították volna le, de a dél-amerikaiak január 31-ig nem teljesítették a pályázatban vállaltakat. A nemzetközi szövetség ezután elvette a rendezés jogot Kolumbiától és ismét kiírta a pályázatot, amit Hódmezővásárhely nyert el.  

Egyéb híreink

Összes hír >
  • I. Tavasz Kupa

    2012. 05. 05 - 2012. 05. 06 Hódmezővásárhely Gyarmati Dezső Sportuszoda
További események >

Médiatámogatók

A Magyar Búvár Szakszövetség exkluzív biztosító partnere a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.


Assistravel búvárbiztosítás