Bajnok lett a víz alatti hoki utánpótlás csapata

 Szerda este indultunk. Már a buszon ültünk Hollandia felé, amikor elaludtam és álmodtam…

   

 

  Hangos, csapatépítő, stratégiai szójátékot játszottunk. Bár külső szemlélőként úgy tűnhetett, néha egymás torkának esünk, valójában csak újabb és újabb trükköket bevetve próbáltunk a játékban érvényesülni. Sok órán át tartott, nem is figyeltük az időt. Egyszer csak szóltak, itt vagyunk! Megérkeztünk a szállásra éppen vacsoraidőben. Este még tartottunk Andorral egy rövid eligazítást a pénteki napunk tervezetéről, majd mindenki szépen elcsendesült és visszavonult a szobájába. Másnap a reggeli után elindultunk a tengerpartra, ahova az első vizes edzésünket terveztük. És bár sajnálattal konstatáltuk, hogy a víz hőfoka messze elmarad a megszokott medencéjétől, a homokos parton való futás kellőképpen felpezsdített bennünket ahhoz, hogy aztán a habok közé vethessük magunkat. Innen az utunk, a verseny helyszínéül szolgáló Dordrecht-i uszodához vezetett, ahol a helyi vezetésnek hála edzhettünk egy órát. Erre nagy szükségünk volt, hiszen nem akartuk, hogy a 3 méter mély medence sokkot okozzon az első meccsünkön. Az edzést követően visszatértünk a szállásunkra, majd a vacsora után következett a két órányi fejtágítás. Hegyiről tövire átbeszéltünk minden pozíciót, helyezkedést, feladatot, elvárást. Mindent. Mindenki úgy feküdt le, tudja mi lesz a dolga másnap. Szombat reggel korán keltünk, hiszen megfelelően rá akartunk hangolódni a versenyre. Az uszodában szembesültünk azzal, hogy a 10 órakor kezdődő verseny előtt csak kevéssel mehetünk be a medencébe, holott az első meccs a miénk volt.  Ennek ellenére a kemény szárazföldi bemelegítésnek és a gyors taktikai átbeszélésnek köszönhetően felkészülten állhattunk a medence partjára. Aminek meg is lett az eredménye: olyan erős nyomást gyakoroltunk az ellenfélre, hogy mire felocsúdott, már vége is lett a meccsnek, nyertünk. A második ellenfelünk bizonyult a legnehezebbnek, ki is kaptunk tőlük. De némi dorgálás és taktikai átbeszélés után a visszamaradt két csoportmeccset szintén megnyertük. Így a csoportunkból másodikként jutottunk a felsőházba, ahol kezdődtek az izgalmak. Egy viszonylag simább győzelem után újra szembekerültünk a csoportkörben erősebbnek bizonyult angol csapattal. Andorral feltettünk mindent egy lapra és egy merész húzásra szántuk rá magunkat: az addig szépen menetelő csapatot átszerveztük és megszokott pozícióban játszókat új posztra tettünk. Hiszen akkor tudtuk már, van esélyünk felkerülni a dobogóra és nem fogunk megelégedni az alsó fokával. A meccsből még egy perc sem telt el, amikor jött a hidegzuhany. Gólt kaptunk. De ez sem állított meg minket, a változtatásnak köszönhetően egy perccel a vége előtt egyenlítettünk és egy rendkívül erős hajrával 12 mp-el a meccs lefújása előtt belőttük a győztes gólt. Ezek után a maradék két meccsen nem volt kérdéses számunkra, hogy csak a győzelem lehet az elvárt eredmény, amit szépen teljesítettünk is. Eredményhirdetés után megvacsoráztunk, majd felszálltunk a buszunkra és hazaindultunk. 

… Felriadtam az álmomból. Ültünk a buszon, mindenki aludt. Álomszerűen előttem volt minden az elmúlt pár napból. Valóság volt és egyszerre álom. Hiszen minden megtörtént, de mégis mintha álom lenne. Álomba illő volt a 12 fiatal hozzáállása. A jókedv és nyitottság, ami már oda úton látszott. A fegyelem és figyelem, ami jellemezte a négy napunkat. Az áhítat, amivel hallgattak. Az őszinte hit, amit belénk vetettek. Egyszerűen leírhatatlan, mekkora szívvel és lélekkel küzdöttek egymásért és értünk. Itták minden szavunkat, sosem kérdőjelezték meg egy döntésünket sem és épp úgy méltósággal viselték a vereséget, mint a győzelmet! Le a kalappal előttetek fiatalok, csodát tettetek!

A beszámolóm végére érve szeretném megköszönni a Magyar Búvár Szövetség hozzájárulását ezen sikereinknek elérésében való részvételükért és támogatásaikért. Támogatásuk nagyon sokat jelent számunkra és az is nagyon jó érzéssel tölt el minket, hogy ezen nagy közösség - mint a Magyar Búvár Sportolók - tagjai lehetünk. Köszönjük!

Zárszóként idézném Karlovecz Kamilla szavait, melyet a versenyről írt:

„Az egész csapat nevében megköszönném azt a sok-sok mindent, amit kaptunk ebben a 4-5 napban. Először is a 2 buszsofőrnek, akiknek köszönhetően gyorsan és épségben Hollandiába majd haza értünk. Megköszönöm Papné Horváth Bernadettnek és Pap Gyulának, akik szülői gondoskodással és segítséggel járultak hozzá a sikerünkhöz és a szüleinket is értesítve minden egyes eseményről, mérkőzésről, amivel egy kis megnyugvást adtak nekik, hogy minden rendben van és épek vagyunk. Úgy gondolom, mi 12-en eszméletlen szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ilyen szüleink vannak, akik ahogy csak tudtak, a távolból erősítettek minket, és rengeteg szeretet irányítottak felénk, akik zsepi mellett szurkoltak nekünk, és együtt izgultak, örültek, sírtak velünk. Az érkezésünk fogadásáról ne is beszéljünk. Az maga volt a csoda. Nehéz volt elhinni, hogy az a sok ember miattunk gyűlt össze, miattunk látszott a szülők, családtagok, szeretteink, tanáraink, barátaink, ismerőseink arcán büszkeség és mosoly, arcon lefolyó könnycseppekkel. Nagyon köszönjük a szervezést, és mindenkinek, aki ott volt.

És legutoljára hagytam a két mestert. Nehéz leírni, elmondani vagy elképzelni látatlanban, amik a verseny napján történtek. Egységesen, összeszedetten, felkészülten, bemelegítve és persze izgulva vártuk minden egyes mérkőzés kezdetét. Ahogy sorba játszottuk a meccseket, úgy váltunk egyre erősebbé, mert bíztunk egymásban, és tudtuk azt is, hogy szinte egy egész ország szurkol nekünk, illetve a 2 edzőnk akkora löketet és bátorítást adtak nekünk, amivel a lehetetlent is sikerült elérni. Minden mérkőzésen őrjöngve szurkoltak nekünk, megfigyelésük olykor annyira erős volt, hogy szívesen játszottak volna ők is velünk, csak egy kötél volt a választék. Megtanítottak minket úgy viselkedni, hogy ne szégyenítsük Magyarországot, megtanultunk alázatosan nyerni, és sírva örülni a győzelemnek ordibálások és csapkodások nélkül. Egy erős kötődés alakult ki a 2 városból álló U16-os csapat között, ami az ő érdemük. Nagyon köszönjük Mészáros Andor és Andics Árpád! Nélkületek nem juthattunk volna ki Hollandiába és most nem lehetnénk Bajnokok!

Andics Árpád edző