Násfay Béla Interjú

"Az első vízhatlan fényképezőgép tokom egy kuktára hasonlított" -

interjú Násfay Bélával, a magyar víz alatti fotózás úttörőjével

A magyar mozik 1955-ben kezdték vetíteni Hans Hass osztrák tengerkutató "Kaland a Vörös-tengeren" című nagysikerű természetfilmjét, mely újszerűségével beindította a fiatalok fantáziáját. Rácsodálkoztak a búvárkodás adta lehetőségekre és a vízfelszín alatt rejtőző csodálatos világra. Akkoriban kezdődött minden. Násfay Béla nyugalmazott mérnök, búvárfotográfus, háromcsillagos CMAS oktató idén átadta a stafétát.

Bár Hans Hass nevét kevesebben ismerik, Cousteau kapitányról mindenkinek a tenger és a víz alatti világ jut az eszébe. De hogyan jutott az eszébe egy honi fiatalnak az ’50-es évek Magyarországán pont a búvárkodást, a búvárfotózást választani másod-hivatásul? Hogyan kezdődött?

A "Kaland a Vörös-tengeren" című film engem is “megfertőzött”, a következő években pedig elolvastam Hans Hass és Jacques-Yves Cousteau jópár könyvét, melyek egytől egyig inspirációként szolgáltak. Aztán az egyik barátom 1959-ben csomagot kapott Amerikából, amiben volt egy búvárszemüveg és egy uszony. Azokat kipróbálva egyszerre kitárult a víz alatti világ, amit addig csak a vízben kinyitott szemmel, homályosan ismertünk. Eleinte szabadtüdővel kezdtem merülni, majd a katonaidő letöltése után egy orvosi műszerész ismerősünkkel összeeszkábáltunk egy egyszerű oxigénes légzőkészüléket, így a ’60-as évek elején már azzal gyakoroltam a búvárkodást. Mivel amatőr szinten már fotóztam, 1964. őszén egy könyvben látott francia mintára készítettem vízhatlan tokot a fényképezőgépemhez, melyet a formája és a nyele miatt a barátaim kuktának csúfoltak. Az akkori kisfilmes gépem azonban csak normál optikával volt ellátva, így sok lehetőséget nem nyújtott a víz alatt, hiszen makro vagy nagy látószögű felvételeket nem lehetett vele készíteni, és vakuja sem volt. 

Az ’50-es évek második felétől a Magyar Népköztársaság, a Kádár-korszak időszaka vette kezdetét hazánkban. Zárt ország maradtunk, Nyugat-Európába vagy messzebbre nem lehetett kijutni, a környező szocialista országokba is csak nehézkesen. A korlátozott lehetőségek ellenére Ön mégis megtalálta a tengeri merülések módját.

Igen, a mostoha körülmények ellenére, 1965-ben sikerült kijutnom Jugoszláviába az Adriára, mely teljesen új dimenziókat nyitott meg számomra. Tündérországba csöppentem, ahova 40 éven keresztül évről-évre visszajártam merülni. 1966-ban ismertem meg későbbi feleségemet, Kőházi Máriát, ezt követően ő szinte mindig elkísért útjaimon, hiszen a búvárkodás és a víz alatti fotózás közös szenvedélyünkké vált, míg Hans és felesége, Lotte Hass a példaképünkké.

Kifejezetten a búvárkodásra és a víz alatti fotózásra kifejlesztett eszközöket itthon sokáig nem lehetett kapni. Hogyan jutott mégis hozzá ezekhez a felszerelésekhez?

A ’90-es évek előtt a magyar boltokban búvár alapfelszerelésen kívül semmi nem volt kapható. Ami búváreszköz mégis bejutott az országba, azt külföldről behozták vagy küldték a rokonok, ismerősök. 1983-ban vásároltam egy svájci turista úton az első kifejezetten víz alatti fotózásra kifejlesztett gépemet, egy vízhatlan, Nikonos gyártmányú gépet vakuval. Úgy öt évvel később pedig egy komolyabb osztrák Subal tokot tudtam venni pentaprizmás géphez, amivel már nagyobb látószögű képeket is lehetett készíteni. 2006-ban aztán nálam is megjelent a sokoldalú digitális rendszer.

A munkásságának szerves részét képezték a versenyek és az oktatás is. Meséljen picit ezekről az évekről!

A ’90-es években Dombóvári Tibor “Bumbi” barátommal többször is részt vettünk nemzetközi búvárfotós versenyeken, többnyire önköltségen. Jártunk Ausztriában, Spanyolországban, Kubában, Dél-Koreában és Egyiptomban. CMAS által rendezett világbajnokságon, 1992-ben Kubában Bumbi világbajnoki ezüstérmet szerzett, mely bravúrt 2000-ben Egyiptomban megismételte. Jómagam ’95-ben az egyiptomi CMAS Világkupán 5. helyezést értem el. De nem voltak ezek ám könnyű sikerek. A dél-koreai vb-n tájfun tette tönkre a versenyünket, míg az ausztriai édesvízi Eb-n ellopták a díjnyertes képeimet a szervezők minden cuccával együtt egy gépkocsiból. Volt még nyelvi okból szabályzat félreértés miatti kizárásom, vaku beázásom, szóval akadt kaland bőven. A túrákkal és a versenyekkel töltött évek alatt aztán annyi tapasztalatot gyűjtöttünk össze, hogy 1995-ben Bumbival elindítottuk a búvárfotós tanfolyamokat. A Magyar Búvár Szakszövetség égisze alatt kidolgoztam a kétszintes, fotós és fotóoktató követelmény- és szakbúvár minősítési rendszert. 2001-ig 58 sportoló szerzett MBSZ búvárfotográfus I., 3 sportoló MBSZ búvárfotográfus II. minősítést, valamint 3 búvároktató társunk MBSZ búvár fotóoktató I. minősítést. 2000-ben könyvem is megjelent "Víz alatti fényképezés és filmezés" címmel. Az utóbbi években azonban már a CMAS rendszerét átvéve adjuk ki a minősítéseket.

A Búrvárfotós Országos Bajnokságnak Ön a megálmodója, és hosszú éveken keresztül az egyik szervezője is.  Idén azonban átadta a stafétát…

A búvárfotós versenyek egyik típusa a shootout megmérettetés, amikor adott helyen és adott időben kell a versenyzőknek elkészíteniük a képeiket. A nemzetközi versenyek többnyire ilyenek. A másik típus a “képbeküldő" rendszeren alapuló pályázati felhívások. Magyarországon az 1972 óta  hagyományosan ötévente megrendezett országos könnyűbúvár pályázatok után, 1998-ban országos válogató versenyt szerveztünk, majd 2001-től minden második évben búvárfotós országos bajnokságot. 2013-ban búvárfilmes ob-t is rendeztünk. Az eredményeket és díjazott képeket nemcsak a médiákon keresztül, hanem három alkalommal kiállításon is bemutattuk, 2011-óta pedig a Búvárfotós Országos Bajnokságnak saját webfelülete is van (www.buvarfotosob.hu). 2019 elején megkezdtük az előkészületeket a XV. BOB-ra, én azonban időközben visszavonultam a szakszövetségi munkától, és átadtam a rendezéssel járó feladatokat két kitűnő sporttársamnak: Nyírő Györgynek és Schäffer Ádámnak.

Hogyan telnek egy nyugalmazott búvárfotográfus napjai?

Több mint ötven évnyi búvárfotós múlttal a hátam mögött mi mást tehetnék, minthogy az emlékeinket, képeinket és az írásaimat “rendezgetem". A fél évszázad alatt bejártuk a fél világot Kubától Ausztráliáig.

Idén lettem 79 éves, nagyobb tengeri utakra már nem járunk a feleségemmel egy ideje, de azért a környező édesvizekben időnként még merülünk. A természetfotós hobbinknak továbbra is hódolunk, ha nem is a víz alatt, de a szárazföldön mindenképp. Legutóbb például Somogyban lestünk szarvasokra. Amíg tudunk, megyünk és fotózunk!