V. Budapesti Víz Alatti Rögbi Kupa

Ötödik alkalommal került megrendezésre 2018. szeptember 8-án Budapesten Víz Alatti Rögbi verseny.

A versenyen ezúttal hat csapat vett részt, köztük két új csapattal, akik első alkalommal látogattak el a budapesti versenyre, a szerb Orka Ronilački Klub valamint az ausztrál Dropbears. Az International Mix Team csapatban két European Underwater Rugby League-ben szereplő orosz versenyző is részt vett, akik közül egyikük 2 napot vezetett Moszkvából, hogy részt vehessen a budapesti versenyen. A szerb csapat 16 lelkes, utánpótlás korú versenyzővel vette fel a harcot a többi tapasztaltabb csapattal. A barátságos hangulatban lezajlott mérkőzések alatt minden versenyző sok tapasztalatot tudott gyűjteni a nap során. Napközben, egy csak női játékosokból álló mérkőzés is megrendezésre került.

Az V. Budapesti Víz Alatti Rögbi Kupát veretlenül az osztrák csapat nyerte. 

VÉGEREDMÉNY

I.       Vienna

II.      Budapest Tiszavirág

III.     Dropbears

IV.      International Mix Team

V.       Brno

VI.     Orka Ronilački Klub

A mérkőzések után, víz alatti rögbiben a világon egyedülálló módon, saját fejlesztésű rendszer alapján, büntető-dobó versenyre is sor került.

A nők között ennek győztese a cseh Věra Pakostová, férfiak között a szintén cseh Matt Bowyer lett.

Köszönjük az Abyss Búvárközpont és a MolnarPapir.hu támogatását!