A kazanyi Európa-bajnokságon már kőbe vésték a nevét a két aranyat is szerző Vilhelm Szilárdnak, aki hasonló sikerekre számít a hódmezővásárhelyi uszonyos és búvárúszó világbajnokságon is.
Nem lesz könnyű dolga, hisz a legnehezebb a saját
rekordját megdönteni. Szilárd fő versenyszáma a 800 méteres búvárúszás,
de elmondása szerint a 400 méteres szám már csak egyfajta bónusz
feladat. "Rajta vagyok hogy sikerüljön. A régi idő 5 perc 52 másodperc
volt, nekem 5 perc 46-ra sikerült levinnem a világrekordot. Régebben 6
perc volt a gigantikus határ, ezt 2010-ben javítottam. Mivel ez egy
technikai sportág ezért sokat számítanak az uszonyok is. Évről évre
jobbak az eszközök. Tavaly állt össze úgy a dolog, hogy minden
passzolt." A 28 éves versenyző - ahogy ő fogalmazott - öregnek számít,
de amíg 25 méterrel tud nyerni és csak az idő a vetélytársa addig nem
hagyja abba a versenyzést. Kanyó Dénessel, a másik magyar úszóval
2008-ig mindig együtt versenyeztek 400-on és 800-on is, ő is komoly
vetélytársnak számít, mint ahogy 800-on az ukrán és német versenyzők.
Szilárdnak a versenyviszonyok nagyon sokat számítanak. Ez a mostani
hódmezővásárhelyi szervezés szerinte mindent felülmúl.
Egyéb híreink
-
Víz alatti rögbi Budapesten - 2012. április 13.
-
Pályázatfigyelő! - 2012. 04.12.
-
Megjelent a BÚVÁRINFÓ márciusi száma - 2012. 04. 04
-
I. Tavasz Kupa
2012. 05. 05 - 2012. 05. 06 Hódmezővásárhely Gyarmati Dezső Sportuszoda