Egy újító, egy hagyományos hazai rendezvény volt márciusban
Leányfalu hagyományteremtő közösségi eseményként a Redwitch viadalnak adott otthon, amelyen legalább 30 éves átlagéletkorú, tízfős csapatok ugrottak vízbe, míg Kecskeméten a Bácsvíz Kupán a junior Kiss Nándor nem hivatalos világcsúcsot úszott.
Kecskeméten március 12-én rendezték a Bácsvíz Kupát, ahol a kezdeti nehézségek után komoly eredmények születtek. A Mátrai Erőmű Búvárklub versenyzője, a még junior Kiss Nándor jobb időt úszott saját, 400 méter felszíni úszásban elért februári junior világcsúcsánál, amelyet az egri világkupaversenyen állított fel, az ideje pedig a felnőtt világcsúcsnál is jobb, ezek azonban nem hivatalosan jegyzett rekordok, de a Világjátékokhoz közeledve jó előjelnek számít az időeredmény.
Kiss Nándor (jobbra) és edzője, Veress András a Bácsvíz Kupán
„Vélhetően a koronavírus miatt, sajnos kevesebb versenyzőnk volt, mint az elmúlt években. Emellett a Kecskeméti Uszoda kijelzőjével is gondok voltak reggel, így csak negyven perc késéssel tudtunk kezdeni, de tanultunk belőle: fontos, hogy a jövőben már előző este felálljon a rendszer és tesztelni tudjuk, minden működik-e” – értékelt Szabó László, a Bácsvíz KVSC edzője, aki az esemény szervezésében is közreműködött. „Szerencsére ez a sportolókat nem zavarta meg nagyon, mert jó időeredményeket úsztak a versenyzők, klubunk úszói közül többen egyéni csúcsot javítottak, Kiss Nándornak pedig még a világcsúcs is összejött.”
Március 19-én először rendezték meg a Redwitch uszonyosúszó eseményt Leányfalun, ahol a strand téli időszakra sátorral lefedett medencéjében ugorhattak vízbe azok, akik a rendhagyó lebonyolítású és különleges hangulatú közösségi rendezvényen részt vettek.
Az ötletet a szlovákiai Aronnax Cupa adta, amelyen szenior sportolók állnak rajthoz. A cél, hogy a medencében keresztbe egy óra alatt minél több hosszt ússzanak le a csapatok. Ezt szeretnék a szervezők egy többfordulós, nemzetközi sorozattá fejleszteni a régióban, ám a koronavírus keresztülhúzta a számításokat mert végül a szlovák csapatok sem tudtak Magyarországra látogatni.
„Így négy csapat indult, a BHG volt versenyzőiből álló gárda, gyakorlatilag egy baráti társaság, ott voltunk mi is, a Pomázi Futóbajnokok Delfinek szakosztálya, részt vett az eseményen az Amphora Búvárklub és csatlakozott a Budapest Tiszavirág SE víz alatti rögbicsapata is” – mesélte az esemény főszervezője, a Delfinek víz alatti rögbi szakosztály edzője, Czech Viktória. „Voltak olyanok is, akik betegség miatt kiestek a csapatokból, ezeket a helyeket ’idegenlégiósokkal’ töltöttük fel” – tette hozzá.
Tiszavirág SE győztes csapata
A remek hangulat a családtagokat, barátokat is vonzotta, akik kilátogattak szurkolni. „Az eredeti ötlet szerint minden évszakban rendeznénk egy ilyet, nyáron mindenképpen megtartjuk, aztán meglátjuk, mekkora lesz az érdeklődés” – mondta a szakember. „Szeretnénk egyébként nyitni a jövőben a szenior sportolók felé, így a csapatok átlagkorhatárát lehet, hogy megemeljük 40 évre. Emellett olyanokat is szívesen látunk, akiknek nincs uszonya, tudunk kölcsönadni.”
A győztes Tiszavirág versenyzői 322, az ezüstérmes Amphora 318, míg a harmadik helyezett Delfinek 278 hosszt teljesítettek.
A következő magyar rendezésű esemény április 9-én XI. 1. MCM-Diamant Uszonyos és búvárúszó verseny lesz, amelyre a Kaposvári Csík Ferenc Uszodában kerül majd sor.