Magyar sikerek az uszonyosúszók Szenior Európa-bajnokságán!

2021.10.21.

Október 16-17-én Olaszországban, Lignano városában került megrendezésre immáron második alkalommal az uszonyosúszók Szenior  Európa-bajnoksága, ahol négy magyar képviselte hazánkat.

Búvárúszásban azon sportolók indulhatnak Szenior kategóriában, akik az élsporttal minimum két éve felhagytak és elmúltak 30 évesek. Az első nemzetközi szenior verseny 2019-ben szintén Lignano-ban került lebonyolításra, majd 2020-ban a vírus okozta korlátozások miatt elhalasztották az EB-t, melyet idén, ugyan szigorú szabályozások mellett, de sikerült megrendeznie az olasz szövetségnek. A versenyre összesen 42 csapat nevezett és közel 600 rajtot indítottak a különböző korcsoportok számára.

Az M35+-os korcsoportban Goszták Evelin (Debreceni Búvárklub) 50m uszonyos gyorsúszáson 2., míg 100 és 400m uszonyos gyorsúszáson 3.helyen ért célba. Csapattársa Szarka Richárd 50 és 100m uszonyos gyorson is a harmadik helyen zárt. A válogatott másik két tagja a legfiatalabb M30+ korcsoportban versenyzett. Kovács Zsófia (Medikus SE) – korábbi világbajnok – 50,100,200,400m felszíni úszáson-, 50,100 és 200m uszonyos gyorsúszáson nem talált legyőzőre, míg 50m búvárúszáson második helyezett lett. Kovács Szonja (Medikus SE) 50 és 100m uszonyos gyorsúszáson az előkelő második helyen, míg 200m uszonyos gyorson harmadik, 400 méteren pedig negyedik helyen csapott célba.

Érdemes követni az eseményeket ebben a kategóriában is, hiszen nemzetközi szinten érezhető, hogy egyre nagyobb hangsúly helyeződik a szenior és/vagy master elnevezésű megmérettetésekre nem csak uszonyosúszásban, hanem más sportágakban is. A Víz Alatti Tevékenységek Világszövetsége – CMAS – különböző módosításokat hajtott végre az utóbbi egy évben a master kategória szabályzatában, hogy a lehető legizgalmasabb és a legtöbb korcsoport számára is élvezhető távok kerüljenek lebonyolításra.

„Izgalmas volt a verseny és elképesztő volt látni, tapasztalni, hogy különböző nemzetek kultúrájában milyen jelentőségű a szenior korcsoportban történő versenyzés. Ezen a szinten persze nem feltétlen a csúcsok megdöntése számít, hanem az élmény, a kikapcsolódás és persze a társaság. Fantasztikus volt látni, hogy 80 év felettiek is rajthoz álltak és végig úszták akár a 800 métert is! Remélem, hogy jövőre újra felvehetem a nemzeti mezt és képviselhetem hazámat a világbajnokságon!” – Dr. Kovács Zsófia.