Régiós Válogatott Viadal – Keleti siker, de mindenki nyert Egerben

2023.11.21.

A Keleti Kardhalak nyerték a régiós válogatottak versenyét Egerben.

A búvársportban formabontó versenyprogram szemtanúi lehettek azok, akik november 19-én kilátogattak az egri Bitskey Aladár Uszodába. Az ország három régiója csapott össze, a versenyben a nyugatiak, a Go West csapata lett a második, míg a déliek zártak harmadikként. Itt azonban nem az eredmény volt a lényeg, hanem az, hogy az uszonyosok – elsősorban a fiatalok – tapasztalatokat  szerezzenek.

Az eseményen találkozhattak világ- és Európa-bajnokokkal és világcsúcstartókkal az utánpótláskorúak, és a szabályokat úgy alakították ki a szervezők, hogy egy csapatban mindenkinek úszni kellett, a kicsiktől a nagyokig. A versenyt megelőzően előadások és élménybeszámolók voltak Egerben, ahol végül a keletieké lett a Régiós vándorserleg.

„Fontos volt, hogy mindenki élményekkel gazdagodjon, és ezt úgy gondolom, hogy sikerült elérni. Ez egyfajta csapatépítés, és szakmai továbbképzés is volt. Itt több klub uszonyosai küzdöttek egymásért, hiszen régiókról beszélünk. Úgy gondolom, hogy mindenki feltöltődve zárta a hétvégét” – mondta Veress András, a Magyar Búvár Szakszövetség elnökségi tagja, a a Mátrai Erőmű Búvárklub edzője.   

„Nagyon jó hangulatú volt az esemény. Jó volt látni, hogy a gyerekek mennyire felnéztek a világsztárokra. Az utánpótlás versenyzőknek felemelő volt, hogy ők is egy válogatottnak a tagjai. Minden régiónak egyenpólója volt, és nagyon tudtak egymásért szurkolni a fiatalok.” – számolt be Gurisatti Róbert (Dunaújvárosi Búvársuli SE), a nyugati régió vezetője.

A régiós válogatottak viadala része volt a Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) 55 év 55 esemény programsorozatának.